Pillanatképek az abádszalóki hittanos táborból
"Készülődés. Július 19-23-ig a jászberényi Főtemplomnak és a Barátok templomának hittanos közössége, kisgyermekei, fiataljai és néhány szülő először kerekedett közösen útnak 58 fővel Abádszalókra, egyhetes táborozásra. A templom melletti nagy területű plébánia udvarán volt első alkalmunk az ismerkedésre: sátort állítottunk. Az együttműködés gyümölcsözőnek indult, egy sátor sem dőlt össze, nem áztunk be, sőt még az éjszakai őrséget is gondosan megszerveztük.
Víz. Fürödtünk, pancsoltunk, fröcsköltünk, sorban ugráltunk a Tisza-tóba, a melegített vizű strand és a tiszafüredi fürdő habjaiba is. A tó köves medrében összeszedtünk a talpunkba mindenféle betolakodót, a parton pedig gyönyörű, nagy méretű kagylókat. A lelkünk is tisztult: Kovács Tamás atya szentmiséiben, interaktív prédikációiban (egyszer még a pisai ferde toronyról is mutatott illusztrációkat), és mindig lehetőségünk volt szentgyónásra is.
Evangéliumi keret. Vízpartra érkeztünk, igazából ugyan Ikarus busszal, de lélekben csónakkal. A csónakban velünk együtt ringott a kiválasztott példaképek szelleme: Árpád-házi Szent Imre, a boldoggá avatásra váró jezsuita novícius Kaszap István, és a kis fatimai látnokok, Ferenc és Jácinta. Mindannyian ugyanolyan fiatalok, mint mi, mégis a maguk csöndjében és rejtőzködő visszavonultságában élték meg a teljességet, magasságot és mélységet, áldozatot, betegséget, korai halált és végső soron az utolsókig való kitartást, megalkuvás nélküli elvhűséget. Őróluk minden nap hallhattunk valamelyik táborozótól előre elkészített előadást. Központi témánk a csónakban való evezés, a viharos tengeren való megmaradás volt: van-e bizalmunk nyugodtan ülni és figyelni, szemlélődni a csónakban, amikor felettünk villámok cikáznak, mennydörgés ráz meg, fel-alá hányja a haragos tenger a kis bárkát, sziklához vágja, és esetleg a hullámok még be is csapnak a ladikba? Nagyobb-e a bizalmunk, mint az elmerüléstől félő Péter apostolnak? Erről énekeltünk, rajzoltunk, színeztünk, pantomimoztunk, táncoltunk. Taczman András örsvezető cserkész ehhez a dalhoz még koreográfiát is tanított: „Kinn a tavon nagy a vihar, a csónakban Jézus velem van. Nagyon erősen fog engem, a csónak nem ring alattam. Kinn a tavon nagy a vihar, a csónakban Jézus velem van.”
Éltető zene. Nagyon szerettünk együtt énekelni, a szívünk összeért a dal láthatatlan hanghullámain, tulajdonképpen minden nap végig szólt valamilyen énekhang, dal, hangszer. Zenéltünk a szentmiséken, reggeli és esti imákon, tábortüzeknél, buszon, zuhany alatt, kongáztunk séta közben, az esti őrségben suttogva, hogy elriasszuk az éjszakai betolakodókat, többnyire a hihetetlen mennyiségű kis békákat. Cseh Dani gitáros barátunk vezetésével még tábori himnuszt is tanultunk: „Jézus a barátunk, kire mindig számíthatunk. Ő vigyáz ránk, kormányozza az egyház hajóját.”
Közösség. Nehéz ilyen sok különböző életkorú, családi hátterű, életvitelű embernek együtt mozogni; közöttünk mégis, hála Istennek, a kezdeti kisebb összezörrenések ellenére megvolt az összetartozás szelleme. A helyi sekrestyés néni azt mondta, jöjjünk jövőre is, mert olyan jó a kisugárzásunk, olyan jó ránk nézni. Sokat játszottunk együtt, építő szellemi-lelki együttlétek és vicces vetélkedők is voltak minden nap. Például egy őrangyalos játék keretében vigyáztunk egymásra: a véletlenszerűen kihúzott társunkon kellett névtelenül a szemünket pihentetni, neki a kedvére tenni, hogy a nap végére felismerje az őrzőjét. Reklámozni kellett műanyag poharat, szerelmes levelet írni előre megadott szavakból, elrappelni a Süss fel, Nap-ot, vagy a tábortűz körül körtáncot járni. Gyülekező pont volt a függőágy, ahol meg lehetett pihenni, kiengedni a fáradt gőzt, vagy a konyha, ahol mindig nagy volt a népsűrűség, és a nagy közös sátor alatt, ahol szinte a nap minden órájában lehetett találni beszélgető, éneklő vidám fiatalokat. Az utolsó este Bóta Ferenc ínycsiklandó marhapörköltet készített nekünk bográcsban, azt még most is emlegetjük. Esténként a tábortűznél megalkottuk a szeretetkört, elénekeltük az Erdő mellett estvéledtem című dalt és így tértünk nyugovóra.
Kézművesség. Idén nagyobb figyelmet szenteltünk a készségfejlesztésre, elsősorban a kézügyesség és a kreativitás elmélyítésére. Kecskés Tamás és felesége, Mónika vezetésével nemezgyöngyöt készítettünk, azokat ékszerekké állítottuk össze, követ és kagylót festettünk, csuhéjból virágot alakítottunk, origamiztunk és színeztünk, rajzoltunk. Ezek a foglalkozások nemcsak a kisebbeket kötötték le, hanem bizony a gimnazisták is sokszor a kézműves sátorban kötöttek ki. A bárkás kerettörténetből nagy plakátot is készítettünk, a fiatalabb táborlakók ehhez az evangéliumi részhez kötődő rajzaival, elképzeléseivel raktuk körbe.
Kirándulás. A szerdai napon Egerbe utaztunk, meglátogattuk az egri szemináriumot, ahol a táborvezető atya tanult, készült a hivatására. Szilvásváradon kisvonatoztunk, jól megáztunk és végig énekeltünk közben, majd fenn egy tisztáson olyat métáztunk (ez a baseball magyar változata), ami nagy egységet hozott a két-két csapatba. Végülis sikerült döntetlent játszanunk, pedig az erőviszonyok kicsit aránytalannak mutatkoztak a játék elején. Ezt követte a jól megérdemelt közösen elfogyasztott pizza, és az egész úton át tartó zene és ének a buszon.
Köszönet. Hálát adunk a jó Istennek, hogy éppen ezt az 58 embert választotta erre az idei táborra, hívta együttlétre és ajándékozta meg a közösség élményével. Köszönjük a táborvezetők, Kovács Tamás lelkiatya és Taczman Andrásné hitoktató szervező munkáját, a résztvevő és látogató szülők szeretetszolgálatát, dr. Novák István és dr. Medvegy János atyák támogatását, mindenkinek, aki itthonról szurkolt nekünk akár imában, akár adománnyal, valamint Jászberény Város Önkormányzata Pénzügyi Bizottságának és Szociális - és Vallásügyi Bizottságának anyagi hozzájárulását. Nélkülük ez az egy hét így nem jöhetett volna létre."
