|
I. Egyházmegyei Cigány Találkozó az egri bazilikában |
|
|
|
Írta bf - eger.egyhazmegye.hu
|
|
szombat, 30 április 2011 |
 Egyházmegyei cigány találkozót tartottak Egerben, 2011. április 30-án. A találkozót Ternyák Csaba egri érsek kezdeményezte idén januári 1-jén kelt körlevelében. Az ünnepi szentmise főcelebránsaként is ő köszöntötte a mintegy kétezer, az egyházmegye szinte minden táját képviselő részvevőt. (Több mint 40 településről érkeztek zarándokok.) A homíliát Székely János esztergom-budapesti segédpüspök, püspökkari cigányreferens mondta. Beszédében megemlékezett Boldog Ceferino Gimenez Malla-ról, (cigány nevén El Pelé), az első cigány emberről, akit oltárra emelt az egyház. (Mint ismeretes: II. János Pál avatta boldoggá 1997-ben, akit holnap Rómában szintén boldoggá avatnak.)
A püspök a továbbiakban beszélt a házasság és a család fontosságáról, majd arról: "Ebben a Hazában csak együtt boldogulhatunk. Mi a szeretetről akarunk tanúságot tenni. Krisztus útját akarjuk járni. Milyen szép lenne megtanulni Isten szemével látni a másikat." Kitért arra is, hogy Boldog Ceferino is bátran beengedte életébe Krisztust, s a holnap boldoggá avatandó II. János Pál pápa is e szavakkal kezdte meg szolgálatát: "Ne féljetek!...", éppen ezért azt kívánta a jelenlévőknek, hogy ne féljenek megnyitni szívüket Krisztus előtt. "Nyissátok meg a szíveteket és életeteket Krisztus előtt. Engedjük be Őt családjainkba és otthonainkba." - mondta végül Székely János. Ezt követően a Szent József Kollégium Diákkonyhájának jóvoltából kaptak ebédet a résztvevők, hogy egy kis felüdülés után a délutáni tanúságtételekre és programokra térjenek vissza a Főszékesegyházba. Ennek során Dúl Géza cigányreferens, a Kazincbarcikai Szakképző Iskola, a karcagi Szent Pál Általános Iskola és a marista testvérek, a Cursillo mozgalom és a szedrőládiak, valamint a körömi, az arlói, a törökszentmiklósi, a miskolc-vasgyári közösségek és a gyöngyösi Kolping csoport tettek tanúságot illetve adtak elő zenés, táncos műsort. Többek közt Boldog Ceferino életét bemutató színdarabot és liturgikus táncot is láthattak a jelenlévők. A program az egyes közösségeknek ajándékozott Boldog Ceferino képek átadásával és ünnepélyes áldással zárult.
Balogh Ferenc képeiből készült galériánkat a linkre kattintva tekinthetik meg.
|
|
Utolsó frissítés ( hétfő, 30 május 2011 )
|