|
Iskola-és óvodaszentelés a miskolci Vörösmartyban |
|
|
|
Írta Ágoston Zsolt igazgatóhelyettes
|
|
szerda, 18 január 2012 |
 A múlt év őszén útjára indult Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda életének fontos állomásához érkezett: szeptember 1-jei megáldását követően most az épület szentelésére került sor. Diákjaink a történelmi pillanatnak megfelelő őszinte kíváncsisággal és izgalommal sorakoztak az iskola aulájában, ahol Palánki Ferenc püspök atya imádkozott az egybegyűltekért, a Vörösmarty valamennyi dolgozójára és tanulójára Isten áldását és kegyelmét kérve. Az alsó szint helyiségeinek szentelése közben kicsik és nagyok együtt énekeltek, majd a Miatyánkot is közösen imádkoztuk.
Az ünnepi esemény zárásaként püspök atya az iskolavezetés kíséretében végigjárta és egyenként szentelte meg tantermeinket, végezetül pedig az óvoda helyiségeit. Első tanévünk során tehát mérföldkőhöz értünk. Tudva, hogy jogelődünk az 1870-es években alakult római katolikus elemi iskola volt, kijelenthetjük: a január 13-i épületszenteléssel intézményünk visszatért XIX. századi kereteihez. (A beszámolót készítette: Ágoston Zsolt igazgatóhelyettes.) |
|
Utolsó frissítés ( szerda, 15 február 2012 )
|