|
Egy hete működik az éjjel-nappali téli Karitász menedék Egerben |
|
|
|
Írta Egri Főegyházmegyei Karitász Központ
|
|
csütörtök, 09 február 2012 |
 A rendkívüli hideg időjárás összefogásra és a segítésre szólít fel minden jó érzésű embert. Egerben a Főegyházmegyei Karitász Központ február 2-án ideiglenes krízis melegedőt nyitott egy volt egyházi iskola épületében, amely a nap 24 órájában nyitva áll. A hajléktalan szálló mellett ez az egyedüli melegedő, ami ideiglenesen szállóként is működik.  A melegedőben két teremben 20 ágyon biztosít pihenést és nyugodt alvást minden betérő számára, emellett tisztálkodásra, meleg zuhanyozásra is van lehetőség. Forró teával és napi háromszori étkezéssel várják a betérőket. A szálláshelyet elsősorban hajléktalanok vették igénybe, akik az erdőben és romos épületekben húzzák meg magukat, de volt olyan látogató is, aki a hideg lakásából jött be a menedékbe, mivel nem tud otthon fűteni. A fekvőhelyek számát igény szerint még tudják bővíteni újabb termek megnyitásával.
 A karitász kisbuszával az utcán is járőröznek a hajléktalanok segítségével, akik elmondják, hogy hol lehet még fedél nélküli sorstársukat felkutatni. Eddig már több alkalommal sikerült romos épületben, egy szál gyertya fényénél melegedő embert beszállítani a Karitász melegedőjébe. Három hajléktalant orvoshoz is eljuttattak a karitász munkatársai fagyási sérülések és egyéb betegségek miatt. Az utcai járőrözés alkalmával tűzifával és élelmiszerrel is segítették azokat az utcán élőket, akik nem hajlandók elhagyni a romos épületet, de tudnak fűteni.  Eger város hatóságaival együttműködve végzi a Karitász a menedékadó munkáját, a polgárőrség is ide szállítja az utcán felfedezett fedél nélkül élőket, mert a város hajléktalan szállója megtelt. A hajléktalanok ruházatát, lábbelijét a melegedőben megvizsgálják, és új téli lábbelit, kesztyűt, sapkát és meleg kabátokat adnak azoknak, akik ezekben hiányt szenvednek.  Az ideiglenes 24 órás menedék addig működik, amíg az állami hatóságok is fenntartják a rendkívüli készenléti állapotot a nagy hidegre való tekintettel. A TV Eger tudósítása megtekinthető IDE KATTINTVA. |
|
Utolsó frissítés ( péntek, 16 március 2012 )
|