Füzesabony város közlekedési napja a Széchenyi István Katolikus Általános Iskolában

(A képre kattintva galéria nyílik!)

A rendezvény időpontja: 2019. április 6.

„Két kéz-két láb-két keréken” Mini-KRESZ vetélkedő

Iskolánk oktató-nevelő munkájában a közlekedésre nevelés kiemelkedő szerepet játszik, melyet a diákjaink által 23 év alatt elért eredmények egyértelműen alátámasztanak. Nem véletlenül nyerte el iskolánk már két alkalommal is – az országban egyedüliként – a „Közlekedésre nevelés kiváló iskolája” címet, melyet a sikeresen teljesítő diákok mellett, Szabó János technika szakos tanár elkötelezett, lelkiismeretes szakmai munkájának köszönhetünk. Mindez a teremtésvédelmi tevékenységünk egyik alappillérét jelenti, hiszen közvetlenül védi az emberi életet, a teremtett világ legnagyobb kincsét. Lehetőséget ad korunk egyik legnagyobb veszélyforrásának megelőzésére, a közlekedési balesetek elkerülésére.

A nap célja: A nagycsoportos óvodásoknak és az általános iskola alsó tagozatos tanulóinak, csoportjainak - ahogy a szlogenben is megfogalmazásra került - kéz és láb mozgását elősegítő, közlekedési ismereteket bővítő gyakorlatok végrehajtása, feladatok megoldása. A gyerekek, kisdiákok balesetmentes és kulturált közlekedésre nevelése.

A feladatok ismertetése korcsoportonként:

Óvodásoknak, valamint az 1. és 2. osztályos tanulóknak ügyességi verseny került kialakításra, a biztonságos közlekedést elősegítő gyakorlati feladatok megoldásával. KRESZ táblák kirakása, felismerése, a hozzájuk kapcsolódó ismeretek fejlesztése. Az ügyességi feladatokban szerepelt egyenes haladás, fordulás, szlalomozás, kikerülés, a kerékpár biztonságos vezetése körívben való haladáskor.

A 3. és 4. osztályosokra - mivel képességeik már jóval fejlettebbek - nehezebb és több kihívás várt. A feladatokban szerepelt keskeny pallón, rázó pallón, ferde pallón való haladás, 90o-os szögben kanyarodás sarokfordítóval, szlalomozás, /az úthibák biztonságos kikerülésére/, körmozgás szűk pályán. Természetesen volt számukra táblaismeret: a meglévő összes közlekedési tábla, útburkolati jel felismerése, névszerinti ismertetése. „Puzzle” kirakós játékkal a helyzetek gyors felismerésre nevelése, szintén közlekedési táblák segítségével.

A verseny fő támogatója a Nemzedékek Biztonságáért Alapítvány volt, akiknek nagyon hálásak vagyunk a hosszú évek óta tartó önzetlen segítségükért.

Kiemelt támogatóként segítette a közlekedési nap sikeres megvalósítását Füzesabony Város Önkormányzata, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint iskolánk, a Széchenyi István Katolikus Általános Iskola.

Fő támogatónknak köszönhetően, a verseny végeztével minden résztvevő ajándék jutalmazásban részesült, így senki sem távozott üres kézzel. Egy jól sikerült és eredményes napot tudhatunk magunk mögött, ahol mindenki gyarapodhatott tudásában, ügyességében, felkészültségében és még jól is érezte magát.

Iskolánk diákjai minden korcsoportban első helyezést értek el, ezzel tovább öregbítették katolikus értékeken alapuló jó hírnevünket.

Azóta már megrendezésre kerültek a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a „Ki a mester kétkeréken” közlekedési versenyek megyei döntői is. Iskolánk diákjai itt is kiemelkedő eredményeket értek el:

Kerékpáros Iskola Kupa – csapat 1. hely, egyéni 2. és 3. hely

Ki a mester kétkeréken – egyéni lány és fiú 1. hely, csapat 1. hely – tanulóink bejutottak a Tatán megrendezésre kerülő országos döntőbe

Füzesabony, 2019. május 16.

Nagy István

igazgató