Nagyböjti élelmiszergyűjtés a templomokban

Március 4. és 11. között rendezik meg idén hazánk templomaiban a nagyböjti élelmiszergyűjtést.  A Tartós szeretet címmel meghirdetett országos gyűjtés során a templomokban az erre kijelölt helyen helyezhetik el felajánlásaikat. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyházmegyei karitászközpontok és adománypontok is fogadják az adományokat munkaidőben.

 

Az összegyűlt adományokból a Karitász önkéntesei állítanak össze élelmiszer-csomagokat, amelyeket még húsvét előtt eljuttatnak a rászoruló családoknak. A kisgyermekes családok esetében a csoportok édességgel, apró ajándékokkal is kiegészítik a csomagokat.

 

Hogyan lehet bekapcsolódni a gyűjtésbe?

  • Bármilyen tartós élelmiszer felajánlásával: liszt, cukor, rizs, tészta, búzadara, olaj, konzervek, zacskós leves, tartós tej, keksz, édesség, lekvár, kávé, tea – akár 1 kg liszt is segítség!
  • A 1356-os adományvonal hívásával – ez hívásonként 500,- forint támogatást jelent
  • vagy a gyűjtés hírének terjesztésével – Facebook felhívás megosztása

 

A tavalyi évben mintegy 190 tonna élelmiszer gyűlt össze, amelyből több mint 25 ezer családnak, idős, beteg, egyedülálló embernek tudtunk segíteni.